Szösszenet - Julian Draxler

A jegyemre pillantottam, majd a széksorok között kezdtem bolyongani. Elég ritka alkalom, hogy beteszem a lábam egy futball stadionba, főleg, mikor ennyi rajongó van itt. Ironikus ez, hiszen a barátom közben egy focista, kinek neve most pólóm hátulján díszeleg. A probléma csak az, hogy a kabátomnak köszönhetően ez nem látszik. 

Az eső egyre jobban esett, így fejemre húztam a kapucnit, miközben leültem a megfelelő ülésre.
Julian nem igazán szerette, ha meccsre járok, attól félt, hamar rájönnének, hogy én vagyok a barátnője, ő pedig túl féltő ahhoz, hogy az újságok címlapján akarja viszont látni civil barátnőjét. Be kell vallanom, jól esik, hogy az én érdekemben cselekszik, ám néha megfordul a fejemben: Mi van, ha csak nem akarja felvállalni, hogy velem jár?
Ami persze elég őrült gondolat, hiszen majd másfél éve vagyunk együtt.

Szorosabban tekertem nyakam köré a csapat sálát, majd a kivetítőre pillantottam. A Ruhr-vidéki derbi megnyerése talán még a Bajnokok Ligája győzelemnél is fontosabb a két csapat szurkolói számára. Az elmúlt években gyakran végig kellett néznem, ahogy a hazai csapat maradt alul, ezért is volt felüdülés, mikor az őszi meccsen, Dortmundban 2-1-re vertük a tavalyi bajnokokat.
Abban bíztam, hogy ez ezúttal se lesz másképp, hiszen ez a nap különlegesebb, mint az októberi derbi. Ma van a születésnapom, és Julian, a kedvesem, ma századszor lép pályára a Schalke mezét viselve, ezzel mindenidők legfiatalabb századosává ugorva elő a hazai csapat elődjei között.
Tudom, hogy ez nagyon sokat jelent neki, hiszen igazán otthonának érzi ezt a csapatot. Itt született, és nőtt fel, a csapat saját neveléseként.
Feljebb húztam a kabátomon a cipzárt, majd a szurkolótáborral együtt álltam fel, mikor a cserejátékosok elhagyták a pályát, és lassan megjelent a két csapat kezdő tizenegyese a kísérő kisgyerekekkel, a bíróval és segédeivel. Már zengett a jól ismert Schalke ének, a szurkolóktól. Egyszerűen imádtam, hogy a rajongók mennyire képesek összetartani. Persze vannak néhányan, akik túlzásba viszik, és olykor-olykor felgyújtják a stadiont, vagy összeverekednek a másik csapat támogatóival, de összességében nagyon jó közösség, hatalmas energiával. Juli rengetegszer áradozik arról, mennyit jelent neki hallani a stadionban, hogy a szurkolók támogatják őket a legrosszabb meccsek alkalmával is.
Benedikt kezet fogott, a Dortmund átmeneti csapatkapitányával, hiszen az eredeti, Kehl, most sérülés miatt nem lehet jelen. Átnyújtották egymásnak a kis zászlókat, majd mindketten elindultak saját csapataik felé. Örültem, hogy kedvesem a kezdőben van, mióta Holtby elhagyta őket, végre a kedvenc posztján játszhat, és a legutóbbi meccsen brillírozott is, két góllal járult hozzá, a 4-0-ás végeredményhez.

Éreztem, hogy a gyomrom apróra zsugorodik, és elfog az idegesség. Ma este ünnepelni szeretnék, nem pedig nézni a szerelmem szomorú arcát, amiért nem teljesült egy fontos álma. Tudom, hogy ők a jobbak, és nem érdekel, ha éppen ezért sokan ostobának neveznek, vagy ráfogják a dolgot az elfogultságomra, mert ha nem ismerném az én drága focistámat, akkor is így vélekednék. Természetesen vannak hibáik, főleg ebben a szezonban. Nincs meg az összhang, és nem csak a csapat együtt, de külön-külön a játékosok sem találják jelenleg önmagukat. Reménykedem benne, hogy az edző, aki eddig az utánpótlást edzette, tud hatni rájuk és visszahozza hőn szeretett csapatom kiemelkedő teljesítményét.

Éppen a kabátom cipzárjával bajlódtam, mikor nagy kiabálásra lettem figyelmes. Abban a pillanatban, ahogy felnéztem, éppen velem szemben talált be az ellenfél kapujába az én drága szerelmem. Torkomból hatalmas örömkiáltás tört fel, a körülöttem ülők pedig hasonlóképpen cselekedtek. Ha nem is nyerik meg a meccset, mindenképpen örök emlék marad, neki és nekem egyaránt. Csodálatos gólt lőtt, mindezek után pedig a közönség előtt ugrándozott, mutogatva a szíve fölötti Schalke címert. Ezek után merjék megkérdőjelezni a hűségét… 

Hosszan tapsoltam és kurjongattam, majd éneklésbe kezdtem a szurkolótáborral.
Kennst du den Mythos vom Schalker Markt? Die Geschichte, die dort begann. Der FC Schalke wurde Legende, eine Liebe, die niemals endet.
A legtökéletesebb dal, melyet valaha hallottam a szurkolóink szájából. Egyszerűen imádom, az első betűjétől az utolsóig, sugárzik belőle, hogy szívből jön, hogy a szurkolótábor nem csak egy csapatként tekint a Schalke 04-re, hanem mint az álmaikat megvalósító hősökre, mint egy igazi otthonra, egy remek közösségre.
A királykékek egyértelműen jobban játszottak, sokkal több helyzetük volt, így nem is ért olyan nagy meglepetésként, mikor a harminckettedik percben Huntelaar is betalált. Nagyon örültem, mert Huntelaar is a kedvenc focistáim közé tartozott, és egy hosszú, gólnélküli időszakát törte meg a múlt heti meccsen, melyen ma tovább szépített. 2-0-ra vezetünk és még több mint, hatvan perc van a meccsből. Ezek után nem is csoda, hogy a kék-fehér mezes szurkolók szinte megőrültek. Nem tudjuk, hogy csak a hétközi meccsük miatt ilyen gyenge-e a Dortmund, vagy meglepte őket, hogy összeszedték magukat a srácaink, mindenesetre, uralták a hazaiak az első félidőt, mely reményt adott arra, hogy valóban lehetséges, hogy az idén mindkét derbi győzelmet sajátunknak tudhassuk.

A negyvenöt perces első félidőre csak egy perc hosszabbítást adtak, így 2-0-s eredménnyel vonultak a srácok az öltözőkbe. Átverekedtem magam a tömegen, begyűjtve pár gyilkos pillantást, és a mosdó felé vettem az irányt. Muszáj volt elintéznem a folyóügyeimet, mert az éneklés miatt, kaparni kezdett a torkom és a sok üdítő, melyet kompenzálásképpen ittam, most megtette a hatását.
Hosszú sor várakozott a női mosdónál, bár nem tudom mit vártam, az iskolában is mindig várni kell a mosdóra, akkor mit várok egy ilyen nagyszabású focimeccs alkalmával?
Hosszú percekig álltam a sorban, a végén már alig bírtam besétálni a fülkébe, hogy be ne pisiljek. Miután végeztem, már csak páran várakoztak, legtöbben szülők kisgyerekekkel. Kikerültem őket, és rohantam vissza a lelátóra, ám addigra a srácok már felsétáltak a pályára és néhány cserét követően, elkezdték a második félidőt. A következő 45 + 3 percet leginkább a hajtépő idegességgel tudnám jellemezni. A Dortmundtól, Lewandowski betalált, ezzel 2-1-re korrigálva az eredményt. A mi srácaink pedig több nagy lehetőséget is kihagytak, köztük egyet Julian is. Végül, úgy döntött a csapat, hogy lehozzák a drágámat és Rafaelt küldik fel helyette. Felállva tapsoltuk meg, óriásit alakított ma is. Teljes szívemből büszke voltam arra, hogy az a tizenkilenc éves, százmeccses tehetség, a kedvenc csapatom tagja, ráadásul még a barátom is.
A Dortmund határozottan összeszedte magát a második félidőre – még egy kis ingyen műsort is láthattunk, mikor Mario Götzet csapattársa elég keményen megrúgta a labdával, a legérzékenyebb pontján. Remélem, azért még lehet gyermeke -, ám bár támadósorunk visszafogottabbá vált – különösen Huntelaar komoly sérülése után – a védősorunk kemény volt, és erős. Különösen Joel Matip nyújtott kiemelkedőt, amin még magam is meglepődtem. Nem igazán volt szimpatikus a srác, de amíg jól teljesít, egy rossz szavam sincs rá, ezt megígérhetem.

Három perc hosszabbítás. – Pillantottam le a táblára, melyet felemelt a segítő. A szívem a torkomban dobogott. Ha most nyerünk, megszerezzük a negyedik helyet, és azzal már, még, ha csak selejtezőkkel is, bejuthatunk a Bajnokok Ligájába, ha azonban a Dortmund lő még egy gólt, akkor csak egyetlen pontot szerzünk, és még nem érjük el a negyedik helyet, ami azért probléma, mert kevesebb lehetőség marad a negyediknél is előrébb kerülni.
Rossz szokásom előjött, és tördelni kezdtem ujjaimat. Csak az kattogott az agyamban, hogy muszáj nyerniük a srácoknak. Egyszerűen látnom kell, ahogy nagy örömmámorban törnek ki! Ezt kívántam délelőtt, mikor édesanyám elém tette a tortát, tetején a koromat jelző gyertyákkal. Miközben elfújtam, összeszorított szemekkel egyre csak azt mormoltam magamban: Istenem, azt kívánom, hogy ez a nap tökéletes legyen Julinak, azt kívánom, hogy a Schalke ismét győzedelmeskedni tudjon.

Egy utolsó szöglet, majd néhány apróbb rúgás következett, és végül a bíró belefújt a sípjába, a meccs végét jelezve. A srácok magukból kikelve borultak egymás nyakába, Benedikt, a csapatkapitányunk pedig egy újabb, feldolgozhatatlan grimasszal mutatta meg érzelmeit. Elég jól ismertem őt, és nagyon kedves srác, ám ezzel a tulajdonságával talán sose tudok majd igazán megbékélni. Néha egészen ijesztő pofákat képes vágni, melyek egy életre beleégnek a tudatalattimba.

A pályán ölelkeztek, majd egymás kezét megfogva felsorakoztak és a közönséget biztatták. Sikerült nekik, amiről csak álmodni mertünk. Láttam Julian arcán az őszinte boldogságot, az örömöt és a szeretetet a klub, a foci és a rajongók iránt. Sokan azt hiszik, főleg kislányok, hogy drága szerelmem nagyon bunkó a rajongóival, mert keveset mosolyog, mikor elhagyja az edzés után az arénát. De hát könyörgöm, szegény fáradt, és épp elég problémája van, nem várhatják, hogy mindig, mindenkivel szívélyes legyen.
A srácok táncoltak, kiabáltak, miután a sárga-fekete mezesek az öltözőjükbe vonultak. A közönség egy emberként ugrált és énekeltük a Schalkes dalokat. Alig vártam, hogy végre magamhoz ölelhessem szerelmemet, akinek akkora vigyor terült el arcán, hogy ha nem lennének a fülei, minden bizonnyal körbeérné a fejét.

Hosszú ideig élvezték a közönség támogatását, mikor is néhányan az öltözők felé indultak. Kioldalaztam a sorból, és felfelé indultam a lépcsőkön, hogy kijussak a nézőtérről. Julian is az öltöző felé tartott, Uschival, a csapat japán játékosával, mikor meglátott. A pályán már alig maradtak, leginkább a riporterek, és Höwedes, aki sorra adta az interjúkat a meccsről.
Julianra mosolyogtam, ám ő viszonzás helyett elkezdett felmászni a lelátóra. Lecövekeltem. Mi a fenét csinál, ez a bolond?
Amint felért a lelátóra, gyorsan kapkodta lábait a lépcsőkön. A fent maradt rajongóhad persze mind kíváncsian figyelték, mire készül. Még én is.
- Mi a fene ütött beléd? – kérdeztem, amint hallótávolságon belül ért. – Leeshettél volna!
- Semmi bajom – nevetett, miközben közelebb rántott magához.
- Jul, az emberek néznek – figyelmeztettem. Bele se merek gondolni, hány lány bombázza most hátamat gyilkos pillantásokkal.
- Nem érdekel – csóválta fejét.
- Én azt hittem, hogy…. nem akarod, hogy tudjanak rólam – suttogtam, amennyire lehetséges volt.
- Csak nem akartam, hogy a magánéletemben turkáljanak – helyesbített. Kezét arcomra simította, míg én egy nedves hajtincsével játszadoztam. A haja borzalmasan sikerült, és ezt ő is tudja, ám úgy érzi, szerencsét hoz számára, így nem kíván változtatni rajta, én pedig elfogadom. Úgy se volt még kiskutya beütésű barátom korábban… - De nem akarok titkolózni. Szeretném, hogy több meccsen is velem legyél.
- Csak, ha azokon is a legjobb formád hozod majd – mosolyogtam rá.
- Igyekszem – megrántotta a vállát és közelebb hajolt egy hosszú csókra. – Boldog születésnapot, Kicsim! Neked ajánlottam a gólt – vallotta be.
- Sokkal boldogabb most, hogy nyertetek, a századik meccseden, és te is gólt lőttél. Köszönöm – viszonoztam korábbi csókját, mire néhány ember kurjongatni kezdett mögöttem. – Menj, öltözz át! – irányítottam társai felé. Minden bizonnyal még egy jó kis ünneplés vár rájuk az öltözőben is, mielőtt közösen is megünnepelnénk.
- Találkozunk a kocsinál? – bólintottam, majd elengedtem kezét és két külön irányba indultunk. Óriási parti lesz itt hamarosan, úgy érzem.